Barna hajnalok
„A műveid, amiket alkottál, mindig meg fognak védeni, de tudd: amennyit kaptál a Teremtőtől, annyit el is vesz tőled az Isten.”
Szenty
Ez a mondat, tanítás volt számomra a legfontosabb a mestertől.
A vonalak játékát a rajzban, a színek ritmusát a festészetben az iskolában is megtanulhatod, de Szentandrássy mestertől többet tanulhattál.
Az emberi lét misztériumát, egyfajta beavatást, beavatódást egy olyan világba, amely keveseknek adatik meg. Előtudást, emberit!
Tartást, szabadságot, hűséget, hitet és szellemi biztonságot. Igen!
SZELLEMI BIZTONSÁGOT!
A kórházi fények tompa bizonytalansága mellett, azzal a tudattal, hogy lehet, ez az utolsó órád…
A város káoszában, a nyári szmog fullasztó tébolyában embernek maradni úgy, hogy a kezedben egy zacskó, benne fél kiló kenyérrel, húsz deka párizsival.
Amikor elfogy a fény az emberiségben, és gyertyát gyújtasz, hogy láss festeni a sötétben.
Amikor már minden reményed elvesztetted a barna hajnalokban, Istennel suttogsz, hogy megbocsátást nyerjen az ostobaság. Igen! Festőnek lenni sors, nem kiváltság.
Amíg a többiek tolakodnak az első sorokért, hogy minél közelebbről láthassák a cirkuszt, addig a mester inkább a szent magányt választja, mert az
időtlenség határtalan magasságaiba lát és gondolkodik. Így éltünk mi… Mester és Tanítvány.
„Mert a nagy művek és alkotóik előtt mindig lelepleződik a hamisság.”
Kunhegyesi Ferenc
Príma díjas festőművész
a Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria művészeti vezetője
a Mester egykori tanítványa
